Volt egy pár, mely szerelmes.Szívük a szóra engedelmes.Minden nap találkoztak,
Az életről együtt álmodoztak,Lassan eltelt a forró nyár,Szívüket hűsítette az ár.
A szerelem megmaradt,Bár az idő elszaladt.Egy napon veszekedtek,A dühtől mindketten reszkettek.Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak,A kezek most elválltak.A szél egyre jobban fújt,A lányhoz egy kéz nyúlt.Karját megfogta,Egyre jobban szorongatta.Hiába védekezett,Testével reszketett.Hirtelen elengedte,A szépet elfeledte.A lányt erősen megütötte,Akkor szívét is eltörte.Gúnyosan mondta: nem kellesz,Miattam többet nem szenvedsz.Soha többé ne keress.
Engem Te ne szeress.Megbánod, amit velem tettél,Hogy ellenem vétkezni mertél
A srác a földre esett,Szavakat keresett,Kérlek ne féljél,Pár perce még szerettél.A lábai elé borult,Hibájából okult.de a lány meg nem bocsátott,Szavakkal átkozott.Könnyek futottak végig az arcán,senki sem tudott segíteni bánatán.Elindult hazafelé,Csendesen nézett maga elé.Otthon a szobájában sírt,Könnyeivel nem bírt.Úgy döntött nincs miért élni,A világtól nem akar félni.
Elvesztette szerelmét,Vele együtt az életét.Levelet írt,Közben pedig sírt.
Ekképp fogalmazta meg gondolatait,A rég elmúlt álmait.Megbántottál Kedvesem,
Tönkretetted szerelemem.Nincs miért élnem.Már a boldogságot nem remélem.
Ha majd értem szólnak a harangok,Tudd, hogy most is Rólad álmodok.Szívemet megsebezted,Lelkemet rég elvetted.Utolsó napomon nem leszel velem,Fájni fog ez nekem,Egyedül teszem meg az utolsó lépést,Érzem belül a halálnak tépését.Síromhoz ne merj közel menni,Se könnyeket ejteni.
Ha majd egyszer hiányzom.Már nem haragszom,Gyere majd ki, nézd, mit tettél,
Tudom, hogy sose szerettél.Mindig is imádni foglak,Egyszer új világba hozlak.
Befejezte a levelet,Aláírásként egy könnycseppet ejtett,Vitte csendesen magával,
De nem találkozott a halállal.Felmászott egy szikla tetejére,Szüksége volt minden erejére.
Utolsó pillantást vetett a tájra,Emlékezett a szerelmes vágyra.Könnyei patakként szaladtak,De ki nem apadtak.Érted teszem,életem, elveszem.A Nap szomorúan nézett,Az Ő szíve is vérzett.Lassan zuhant a mélybe,Senki se látta a csendes éjbe.Még most is üvöltötte szeretlek,Soha nem feledlek.Lelke a magasba szállt,
Az angyala a felhőn állt.Meghalt érte,Pedig senki nem kérte.Meghalt!- a szél vitte,A srác el nem hitte.Nem ment haza többé,A nyugalom az ővé.Barátai napokon át keresték,Hisz ők mindig is szerették.Egy csendes este megtalálták,De már vérben fagyva látták.
Kezében a levél megcímezve,Szíve el volt vérezve.Az írás olvashatatlan,Szíve hontalan.Egy őszi napon eltemették,Végleg elengedték.A koporsó hideg mint a jég,Érte sírt az ég.Valaki a kapuban várt,Nem felejtette a szerelmes nyárt.

Talpig feketében,Szerelme emlékében.A temetőben csendben állt,a szomorúság a szemében hált.
Még most se tudja elhinni,Hogy szerelme mért akart elmenni?Végleg eltűnt, itt hagyta,Szívét a halálnak adta.Csendesen a sírhoz lépett,A fájdalomtól lelke égett.A szemei bánatosak,Az álmok fájdalmasak.Kint állt, de meg nem tudott szólalni,
Szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól,Nem értette, hogy már minden holt.Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,S belül szerelméért reszketett.Órák teltek el végül elmondta: szeretlek,De érted már semmit se tehetek?
Mért hagytál egyedül,Csend csak fájdalmat szül.A csendben egy hang suttogott,Az Ő hangja szívében búgott..Azt hitte csak képzelődik,Csak a hangjára emlékezik.
Előlépett egy angyal, talpig fehérben.Szíve még égett a pokol tűzében.Tudtam, hogy eljösz értem Szerelmem,Gyere fogd örökké az én kezem.Azt hittem, el tudlak majd itt feledni,De lelkem súgja Téged kell szeretni.
Ezek voltak az utolsó szavak,
Ez volt a pillanat amikor összeértek az ajkak.Jött a reggel, mennie kellett,Kedvesétől könnyes búcsút vett?srác könnyei csak folytak,Szívéhez az ördög angyalai szóltak:Vedd el az életed,
Hisz még, mindig szereted.Megtette.Az életét elvette.Vére a földre hullott,
Szíve csakis hozzá húzott.
Újabb temetés, újabb könnyek,Az angyalok ismét eljöttek.
Megölték magukat egy szerelemért,
Meghaltak egy szebb életért...

"Csak akkor jövünk rá, hogy valaki milyen,fontos volt nekünk, mikor elveszítettük."

"Látni azt akit szeretsz,Megérinteni az igazit,
Vajon mien az? megérintetted,
Láttad, s a végére már rájöttél.Ez nem a valóság.
Szíved kifacsarta a szenvedés,lelked sötét, szíved már alig él,s az arcodon lefolyik az utolsó könnycsepp
Úgy élünk, ahogy álmodunk - egyedül."

"Nézd a fiú szemét,Mely tudatlan s tétlen.Míg átölellek egypillanatra,megszűnik minden.Tudom már késő,De mégis reménykedek.Talán egyszer visszajössz hozzám,
S talán még 1x karjaimba zárhatlak.De tudom ez mind álom,S nem a valóság.
De e pillanatban mintha,A mult járná át az életet,S a gondolatok a multat.De én mégis reménykedek,Reménykedek hogy visszajössz hozzám.De ez csak álom,
S egy röpke pillanat.Úgyse teljesül csak,Az árnyék faggat.Tudom már késő,
S későn jön a vallomás.De ez egy szívből szóló levél,Mi attól jön ki inkább meghalna,Minthogy szeressen mást.(saját vers képeslap ként elküldve  nak akit
szeretek és tudom sosem kaphatom vissza már késő és erről,én tehetek ezt nincs értelme tagadni VÉGE LETT!! )"

"álom álom édes álom altass engem légy halálom
légy halála életemnek s élte haldokló sziwemnek"

"jegyezd meg az élet kemény egy tart minket
 állva a remény  s habár az ember gyáva a remény hal meg
 utoljára"

"mért ígérem meg amit úgyse teszek meg?!
 mért teszem meg azt amit meg se ígértem?
 rossz útra tévedtem!,isten se segít rajtam!
 mért születtem meg? úgyse szeret senki!
 az életem értelme számomra semmi!"

"Egyszer egy éjjelen te is fox majd sirni
És kijössz a temetőbe a siromat megnézni
Ottan egy madár panaszosan zeng

Itt nyugszik a leány KI VELED BOLDOG AKART LENNI !!!!"

 "Hiába imádlak, hiába szeretlek,
 más nézi tüzét ragyogó szemednek.
 Elűzted az álmom, mert másé lett ajkad,
 tiéd volt a szívem de te nem akartad.
 Fáradt a lelkem, boldogtalan vagyok,
 talán elfeledlek, talán belehalok."
         

Bocsáss meg nekem.

 Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány.

Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ.Igen de örökké semmisem tarthat, a fiú útja, másfelé haladt.Szerelmük most már csak egy emlék maradt.Egy álomszép álom foszlott szerete,a lény zsebkendője, könnyeit nyelte.Körülötte megváltozott minden.Sajnos ő nem felejt könnyen.Aki most ránéz az utcán kérdi magától "Miért?"Hisz nem rég még majdnem repült a boldogságtól.most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól.Fájdalom s könny ragyogott a szemében, hát nem jutott eszedbe egyszer sem?Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok akik szerelmesek és boldogok nagyon.Kár,hogy engem  nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni.Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem.Mire a levél hozzád elérkezik a síró kislány már nem létezik.Nem láttál hulló csillagot?Én voltam az aki eltávozott!A temetőben egy harang fájdalmában kondul,a sok kisírt szem,a kis sír felé fordul.A sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott.Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá.De sajnos késő volt már.A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lény szemébe,mikor a postás levelet adott kezébe.A levél hangulata boldogtalan volt, egy lány szerelméról és haláláról szólt.A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe,sírva.Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre ráborult bocsánatot kérve.Rájött nem kell más szerelme,csak azt az egy lányt szerette.Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá.Szél fújt át a téli temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte.Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK" A fiú ráismert a hangra, majd újra ráborult a kis sírra."BOCSÁSS MEG NEKEM" Már elteltek hosszú-hosszú hónapok.s a lány azóta is egy srác miatt zokog.Egy srác miatt, ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot.Szerették egymást hosszú éveken át,nem mondták,hogy elhervadt a virág, Egy álomszép álom foszlott szerete, a lány zsebkendője könnyeit nyelte.Körülötte megváltozott minden,sajnos ő nem felejt könnyen.Aki most ránéz az utcán,azt kérdezi magától "Miért?"Hisz még nem rég majdnem repült a boldogságtól,most pedig épp,hogy nem hal a szomorúságtól.

"szép volt a sorstól, hogy utamba, ejtet, hogy
minden csókod a számon felejtett.

Még csak akkor tenne
szépet, ha egyszer mindörökké

Nekem adna téged"